Számomra különleges babákról írok most Nektek. Különlegesek,
mert ők voltak az elsők, és még különlegesebbek, mert a saját gyermekeimnek
készítettem őket.
Biztosra akartam menni, így nem kísérleteztem a szabásmintával,
hanem egy ingyen letölthető Waldorf babás e-book egyik mintáját használtam. „Párhuzamosan”
készítettem a babákat, vagyis mindkettővel egyszerre haladtam. Még az
arcvonásaik sem voltak kész, mégis tudtam, melyikük kié lesz. És a lányok is
tudták, mert mindketten a sajátjukat választották a karácsonyfa alatt ücsörgő
babák közül.
Azóta sokszor ültek már velünk az étkezőasztalnál, lustálkodtak a szőnyegen, élvezték a gyerekekkel a téli napsütést a kanapén ülve. Voltak betegek is, amíg gondoskodó kis kezek meg nem gyógyították őket.
Gyermekeim számára többek ők közönséges játékoknál, vigyázva emelik, öltöztetik, pelenkázzák őket. Boldogság látni, mikor nagyobbik lányom türelmesen tanítgatja a kicsit a babák gondozására, és a játék során ők is közelebb kerülnek egymáshoz.
Ezekkel a babákkal elkezdődött valami….még nem tudom, hová
vezet ez az út, de remélem, hogy minden munkám olyan örömmel fog eltölteni,
mint az ő megalkotásuk.
Klasszikus Waldorf babáknak szántam őket, majd ahogy
alakultak az arcocskák, úgy kerültem egyre távolabb az eredeti elképzeléseimtől….nem
bírtam megálljt parancsolni a kezeimnek, amikor a nagy szemek, és a mosolygós
szájak alakultak. Annyit azonban
betartottam, hogy kizárólag csak természetes alapanyagokat használtam. Testük
ÖKOTEX pamut, gyapjúval töltöttem őket. A hajuk mohair gyapjú, ruhájuk tiszta
pamutból készült. Mindkét baba 40 cm magas, csecsemő testalkatú, karjuk és
lábuk mozgatható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése